2014. január 30., csütörtök

Beth Reekles: Kissing Booth - Csókot vegyenek


Egyetlen csók… mégis mindent fenekestől felforgat…
Amikor az iskola Tavaszi Karneválján Elle csóksátrat nyit, úgy hozza a sors, hogy az ajka összeforr Noah-éval, és ettől Elle élete fenekestől felfordul. Románcuk azonban korántsem mesébe illő, és Elle joggal tart attól, hogy előbb-utóbb összetörik a szívét… Vajon elnyeri végül Elle a boldogságát?

Na kérem, ezen is túl vagyok és a kezdeti félelmeim ellenére nagyon örülök, hogy sikerült elolvasnom. A Facebookon már régóta szemeztem a könyvvel, de csak most jutottam el oda, hogy el is olvassam, őszintén szólva picit féltem tőle, de nem kellett volna, nagyon is pozitív csalódás volt. Főleg úgy, hogy tudom, a regényt Beth 15 évesen írta, ezért le a kalappal előtte! Nem azt mondom, hogy tökéletes volt, de megnézném ki tud/tudott ennyi idősen így írni.


A 16 éves Rochelle 'Elle' Evans az iskola egyik népszerű lánya, aki mindenkivel jóban van, jól tanul és már gyerekként rátalál legjobb barátjára Leere, akivel elválaszthatatlanok azóta is. A lány nem igazán törődik a fiúkkal, titokban ugyanis odavan barátja bátyjáért. Egy nap azonban megváltozik minden és Elle azon kapja magát, hogy titkos viszonyt folytat vágyai tárgyával. Mivel tudják, hogy Lee nem örülne nekik inkább titokban tartják a dolgot, de vajon meddig sikerül nekik?


Noah Flynn, a híres szoknyapecér, a suli bajkeverője megcsókolja testvére legjobb barátját. Onnantól szeretne a lánnyal lenni, jól csinálni a dolgokat, de nehéz dolga van, hiszen Lee nem szeretné együtt látni őket, nem bízik testvérében és nem szeretné ha összetörne Elle szíve. Mégsem tudja magát távol tartani a lánytól. Igyekszik az a fiú lenni, aki megérdemli a lányt és felvállalni a kapcsolatukat, Elle viszont nagyon tart a reakcióktól. Ahogy az lenni szokott, a viszony kiderül, Lee pedig kiakad. Nehezen bár, de tudomásul veszi Elle választását, de továbbra sem helyesli. Ráadásul Noah egyetemre készül, nem is akármelyikre, felveszik a Harvardra. Így viszont maximum távkapcsolatban maradhat Elle-el.


Összességében tetszett a könyv, szórakoztató volt, gyorsan lehetett vele haladni, igaz meglepetésekre és csavarokra ne számítsunk, de nekem nem is hiányzott. Elle és Lee barátsága nagyon tetszett, jó végre ilyenről is olvasni, nem csak olyat, ami azzal végződik, hogy összejönnek. Itt ilyenről szó sem volt, tényleg csak barátok. Noah karaktere is tetszett, a tipikus rosszfiú, aki nem is annyira rossz, mint azt sokan hiszik. Elle apját találtam furcsának, nem hiszem, hogy bármelyik szülő ilyen könnyedén venné a dolgokat, a lány iszik, éjszaka kimarad és csak egy kis ejnye-bejnye a "jutalma"? Na ezt nem tudom elképzelni. Azt is kicsit túlzónak tartottam, ahogy Lee reagált, mikor rajta kapta a legjobb barátját és a tesóját. Persze kifejtette, hogy hogyan érez, de, hogy ő sem bízik még ennyire sem a saját testvérében? Ez érdekes. A másik ami zavart, az a befejezés. Nem voltam elégedett, viszont gondolkoztam egy kicsit, és rájöttem mégis jó volt így, mert igaz, hogy nyitott lett a vége, de így életszerű, az olvasó is tovább gondolhatja a történetüket és ez végül is kényelmes, mert olyan befejezést kreálhatunk, ami nekünk tetszik.

14288403A történetnek elvileg van egy folytatása, vagyis egy kb. 50 oldalas kiegészítő novellája The Beach House címmel. Még nem olvastam, de kíváncsi vagyok rá, így igyekszem utána nézni pontosan miről is szól.

Borító: 3/5 eléggé tinis, de a történet szempontjából nagyon találó

Történet: 4/5 határozottan tetszett, igaz, nem egy bonyolult történet, de kedves, vicces és szórakoztató kis mese az első szerelemről és a barátság fontosságáról.

http://www.manokonyvek.hu/
https://www.facebook.com/kissingboothcsokotvegyenek


2014. január 24., péntek

Abbi Glines - Ha az enyém lennél (The Vincent Boys 1.)



" Ashton kezd belefáradni, hogy folyton a jó kislányt kell adnia; alkalmazkodni szülei és barátja, Sawyer Vincent elvárásaihoz. A fiú maga is a tökéletesség élő szobra, a gimnázium bálványozott élsportolója, minden lány álma. Ám amikor elmegy nyaralni a családjával, Ashton szeme megakad udvarlója unokafivérén, Beau-n. Nála szexisebb srácot életében nem látott, és bár a fiú, a kisváros rossz hírű fekete báránya, végzetesen vonzódik hozzá. Beau a testvéreként szereti Sawyert, ezért százszor is meggondolja, mielőtt nyitni merne a tabunak számító Ashton felé. Igyekszik is távol tartani magát tőle, noha kislánykora óta szereti. Mikor azonban Ashton fel akarja eleveníteni a gyerekkori barátságot Sawyer távollétében, Beau tudja, hogy nemet kellene mondania. Egyikük sem szeretne fájdalmat okozni Sawyernek, ám minél inkább igyekeznek kerülni egymást, annál hevesebb lesz a vonzalmuk. Aminek egyre nehezebb ellenállni…"


Sokáig szemeztem a könyvvel a boltban, de csak nem tudtam rászánni magam, hogy megvegyem, mert a borító és a tartalom alapján nem ígérkezett annyira jónak. Viszont a Dream válogatásban eddig még nem igazán csalódtam, szóval mégis megpróbálkoztam vele.

"-  Te aztán magad vagy a tökély, nem igaz, Ash? A tiszteletes úr imádott leánykája. Volt idő, amikor sokkal, de sokkal szórakoztatóbb voltál."


A 17 éves Ashton a város tiszteletesének lánya. Minden elvárásnak igyekszik megfelelni, igazi jókislány, aki minden rászorulónak segít, bejár az idősek otthonába, mindig ott van ha segíteni kell  a templomban. Szülei nagyon büszkék rá, hiszen nincs rá panasz, mindenki szereti és egy nagyon népszerű és rendes fiú a barátja. Igen ám, de Ashton másik oldalát, az igazi arcát csak Beau Vincent, gyerekkori legjobb barátja ismeri. Ezen a nyáron pedig, a fiú újra előhozza a lány igazi énjét.



"Azt az ostoba, szexi vigyorát villantotta rám, amitől minden nőtársam elolvad ebben a városban. Szívesen hinném, hogy immunis vagyok vele szemben ennyi év után, de sajna nem. Hogyan is tudnék ellenállni városunk fekete bárányának?"



Look what someone just posted for me. Beau and his truck...Beau Vincent a város aktuális fekete báránya. Édesapja meghalt, anyja pedig egy bárban dolgozik pincérnőként. Unokatestvére Sawyer az egyetlen, aki törődik vele, mellette áll ha szükség van rá. Úgy szeretik egymást, mintha testvérek lennének. Beau nagyon jóképű, a lányok odavannak érte, neki csak válogatnia kell közülük, most is épp a suli egyik bombázójával jár. Azonban nem szerelmes a lányba, hiszen már évekkel ezelőtt elrabolták a szívét. Most, hogy lehetősége nyílik a szerelmével lenni alig bírja visszafogni magát, de nem akarja megbántani az unokatestvérét sem. Végül megadja magát, mert úgy érzi a lány is szereti őt, de mi lesz akkor Sawyerrel?



"Sawyer a szüleimre mosolygott, aztán felém fordulva kacsintott, mielőtt a mosogatóba rakosgatta az edényeket. Nem volt olyan magas, mint Beau. Korábban soha nem figyeltem fel erre. Sok mindenben hasonlítottak, mégis annyira különbözőek voltak."

Sawyer Vincent… maybe?
Sawyer Vincent jómódú, köztiszteletben álló család sarjaként született. Ő a város egy kedvence. Mindig tökéletes a modora, mindenkinek segít. Jól tanul és futballozik. Bárki számára az álompasi lehetne, oda vannak érte a csajok, de ő csak egy valakit lát, gyerekkora óta szerelmes Ashtonba, akivel már évek óta együtt vannak. Próbál mindig figyelni az unokatestvérére is és örül, mikor megtudja, a két ember, akiket ennyire szeret végül újra szóba állnak egymással. Sajnos idővel rá kell jönnie, hogy ez mégsem olyan jó hír és nincs biztonságban a sziklaszilárdnak hitt kapcsolata.



Ashton, Sawyer és Beau gyerekként a legjobb barátok. Azonban, mikor kezdenek felnőni a két fiú elkezdi a lányt látni Ashben. Sawyer az, aki hamarabb lép és megcsókolja a lányt. Onnantól együtt is járnak. Csakhogy Beau is szerelmes a lányba, de nem tesz semmit, mert szereti az unokatestvérét és inkább visszavonulót fúj. Egyik nyáron Sawyer és családja kirándulni mennek és Ashton ott marad egész nyárra egyedül. Mellesleg ő a város tiszteletesének lánya, akit mindenki jókislányként ismer. Egyedül Beau tudja, hogy valójában mi is lakozik benne, így mikor összefutnak a szünetben újra alakul köztük valami. A régi emlékek és érzések a felszínre törnek és megkezdődik a nagy vívódás. Nem lehetnének együtt, hiszen Ash Sawyer barátnője, mégis találkozgatnak és egy tragédia még közelebb hozza őket egymáshoz. Menthetetlenül egymásba gabalyodnak. A nagy idillnek Sawyer vet véget, mert hamarabb hazajön a tervezettnél. Ash tudja, hogy ezt így nem folytathatja tovább, valamelyik fiút mindenképp elveszíti. De melyiket? Ki az, akit igazán szeret? A tökéletes Sawyert, akit mindenki imád, vagy a rosszfiú Beaut, akit az egész város fekete bárányként könyvelt el?


Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Hmmm, lássuk csak a szereplőket. Ashton nagyon kiakasztó volt számomra. Bekerült a legkevésbé kedvelt női karaktereim közé. Egyszerűen nem értettem mint lamentál annyit. Értem én, hogy a tiszteletes lánya és a szülei, valamint a város nem nézné jó szemmel ha egy olyan rossz fiúval járna, mint Beau. De akkor is! Ha tudja, hogy igazából nem is szereti Sawyert, akkor minek van még vele??? Tudja, hogy másra vágyik, meg sem kapja a pasijától, amit szeretne, akkor sem képes szakítani. Sőt teljesen jól elvan így.

Ekkor találkozik össze Beauval és és persze rájön mennyire oda is van a srácért. Ezzel nem is lett volna problémám, de nekem az a dolog, hogy fittyet hányunk a pasinkra és megcsaljuk, míg ő jóhiszeműen kempingezik a családdal és néha még csak a leveleire sem válaszolunk, mert folyton az unokatesójával hetyegünk, na az már nem fér bele. Tudom, hogy ez adja az alaphelyzetet és ebből lesz történet, de én eleve nem szeretem a szerelmi háromszögeket, így sajnálatos módon ezek felett nem tudtam elsiklani. Ez a folytonos: szeretem Beaut, de szeretem Sawyert is, jaj de Sawyert nem is úgy szeretem, mégsem hagyhatom el, de Beau lehetne az igazi, de nem lehet... jaaaaj már égnek áll tőle a hajam! Ráadásul tartogatja a szüzességét, erre rámászik Beaura és egy kocsi platóján szexelnek, utána pedig mikor Sawyer hazaér újra vele akar lenni? Nem lehet, hogy esetleg ha arra kerül a sor feltűnne a srácnak, hogy a barátnője már nem éppen szűz, ahogy ő azt hiszi?

Beau azért az elején próbált ellenállni, és nem is volt éppen taszító karakter, szerettem olvasni az ő szemszögét. Sokszor egyet is értettem vele és az is tetszett, hogy Ash mellett állt a bajban és megvédte ha kellett. Sawyernek is el akarja mondani az igazságot, tiszta vizet öntene a pohárba, akkor is, ha ez azzal fenyegeti, hogy elveszíti unokatestére támogatását és barátságát. Szerintem szerethető karakter. Biztos vagyok benne, hogy sokaknak lesz/lett a kedvence.

Sawyert nem ismerhetjük meg annyira, nem szerepelt olyan sokszor, ami nem is baj szerintem. Eleinte nagyon mellette álltam, bár furcsa volt, hogy valaki ennyire tökéletes legyen. A végén persze rájövünk, hogy egyáltalán nem az, de szerintem ezáltal lett érthető és szerethető karakter.

Összességében maga a történet nem nagy szám, semmi olyan, amit máshol/máskor még nem olvastunk. Ráadásul találtam egy nagyon ígéretes, szerethető karaktert, erre alig, hogy színre lép, az írónő már meg is öli! Akkor nagyon haragudtam rá, hiszen ne már, hogy ezt a szuper karaktert, akiben annyi lehetőség rejlett volna csak így elteszi láb alól. A másik szereplő, aki hamar szimpatikussá vált sem láthattuk sokszor, de mivel a következő könyv egyik főszereplője, így nem is bánom, jó lesz őt abban a történetben jobban megismerni. Még azért egy meglepetést is tartogatott a könyv, én őszintén szólva nem számítottam ilyen fejleményekre, bár annyira sok vizet nem zavart a bejelentés, nekem legalább is. De azért mégis meglepett!

Borító: 3/5 nem is rossz, nem is olyan jó

Történet: 3/5 nekem a történet is olyan, mint a borító. lehetne sokkal jobb, de azért nem olyan vészes, amíg olvastam kikapcsolt és csak néha akartam a falhoz vágni.




Oh she looks like Lana in The Vincent Brothers...A sorozat második része The Vincent Brothers címen jelent meg még 2012-ben.
Főszereplők: Lana, Ash unokahúga és Sawyer. Rövidke tartalma:
Lana mindig is az unokatestvére árnyékában élt. Ashton mindig tökéletes volt, rengeteg baráttal, és modell kinézettel. És Sawyer Vincent - az egyetlen fiú, aki érdekelte Lanát - is mindig az övé volt. De Sawyer szíve összetört és Lana pont ekkor érkezik a városba. Több időt töltenek együtt, bár mindkettőjüket különböző okok vezérlik. A fiúnak elégtétel, hogy Ash milyen féltékeny, Lana pedig már régen szerelmes a fiúba, így örül, hogy jobban megismerkednek. Kezdetben ez csak egy kis szórakozás, de a végére talán megtalálják a boldogságot egymás mellett.


A képek az írónő Pinterest oldaláról valók.  Én nem pont így képzeltem őket olvasás közben, de mégiscsak Abbi találta ki őket. :) Ha valaki úgy dönt maga akarja elolvasni miről is van szó itt megvásárolhatja kedvezményesen, valamint tényleg érdemes a Dream válogatás Facebook oldalát lájkolni, mindig vannak új infók és nyereményjátékok is. :)

2014. január 21., kedd

Kresley Cole - Gena Showalter: A tél halálos csókja/ Az érinthetetlen


 KRESLEY COLE lélegzetelállító története a kíméletlen vámpír harcosról, aki először tapasztalja meg a szerelmet, és a Valkűrről, akinek fájdalmas az érintés…

Az érinthetetlen

Murdoch Wrothnak semmi és senki nem állhat útjába, hogy megszerezze magának Danielát, az álomszép Valkűrt – az egyetlent, aki háromszáz év alatt először megdobogtatta a szívét. Ám ez a páratlan szépség jégamazon, érzékeny bőrét nem érintheti senki anélkül, hogy mérhetetlen fájdalmat okozna a lánynak.

Vajon melyik az erősebb: a különbözőségük okozta akadályok miatti frusztráció, vagy az egymás iránti őrjítő vágy?

Ez a novella az írónő Halhatatlanok alkonyat után sorozatának egy kiegészítő darabja. Szerintem sok rajongó várta ezt a történetet, hiszen az előzőek folyamán már meg lett említve, hogy Murdoch megtalálta a menyasszonyát, de titkolta kicsoda a nő.

"Bár egykor nagy szívtipró volt, és minden este más nő melegítette az ágyát, mégis azt remélte, ez a szertartás vele soha nem fog megtörténni. Hogy természetfölötti kötelék láncolja egyetlen asszonyhoz, akit még csak nem is maga választott, pokoli ötletnek tűnt."

Murdoch Wroth egy 300 éves vámpír, aki emberi életében elég nagy hírnévnek örvendett a nők körében, igazi Casanovának tartották. És ő ezzel meg is volt elégedve. Egyetlen nőt sem vett komolyan, senki sem érdekelte igazán, pedig jó példát látott maga előtt, mert édesapja nagyon szerette az anyját. Viszont mikor elveszítette össze is roppant. Lehet, hogy ezt nem szerette volna ő is érezni? Nos, talán... de már nincs igazán választása, mert találkozik azzal a nővel, aki megdobogtatja a szívét és nem csak átvitt értelemben. Ezzel csak az a bökkenő, hogy talán Murdoch az egyetlen vámpír a földön, aki tényleg nem szeretett volna összefutni a menyasszonyával. Miután már megtörtént, csak arra tud gondolni, nem akar úgy járni, mint testvére Nikolai, akit Harmat hagyott évekig szenvedni, mert egy vámpír első kielégülését csak a menyasszony hozhatja el. Ráadásul megtetszik neki a nő, ezért nem tartja akkora tragédiának a dolgot, úgy hiszi kiszórakozza magát vele, utána már nem lesz kötelezettségük egymás felé.

"A Föld hímnemű lakói közül azonban csak az izlániai férfiak érhettek volna hozzá. Ők viszont, sajnálatos módon, holtan akarták látni Danielát. Ez pedig azt jelentette, hogy valódi szex helyett be kellett érnie a szobájában rejtegetett erotikus könyvek olvasgatásával és a fantáziavilágában való elmerülés- sel. Biztos, hogy ő volt a világon a legidősebb szűz. Már csak a hivatalos megerősítésre várt a Guinness Rekordok Könyvétől."


Daniela, a félig Valkűr, félig izlániai Jégamazon, egy trónjától megfosztott királynő. Anyját meggyilkolják és ő bujkálásra kényszerül. New Orleansba kerül egy valkűrközösségbe, csak az a gond, hogy ott neki nagyon meleg van. Az ő testének pedig minél hidegebbre lenne szüksége, ráadásul senki nem érhet hozzá, mert az hatalmas fájdalommal jár számára, csak a fajtájából valók érinthetik meg anélkül, hogy égési sérüléseket szerezne. Már 2000 éve él magányosan, és nem is reménykedik benne, hogy valaha is találhat párt magának, mikor találkozik egy vámpírral, aki rögtön megtetszik neki, és akinek megdobogtatja a szívét. Innentől reménykedik, hátha mégis van esélye a boldogságra.

Igazán elégedett voltam ezzel a novellával. Mindkét főszereplő érdekes karakter. Bár Murdoch gondolkodása nem áll közel hozzám eléggé pasis azért szimpatikus volt. Danielát nagyon szerettem, és egyben nagyon sajnáltam is. 2000 évig magányosan élni... el sem tudom képzelni . Nagyon drukkoltam nekik, persze gondoltam, hogy boldog lesz a befejezés, de azért elég sokáig húzta a dolgot Cole. Az egész történet tetszett, faltam a sorokat, alig tudtam letenni. Jó volt az ismerősöket és már olvasott cselekményeket más szemszögből is látni.

Egyik kedvenc idézetem:
"- Nix, tényleg te vagy az? - ordította Danii a telefonba. Amikor a készülék csörögni kezdett, azt hitte, Murdoch vagy esetleg Harmat hívja.
- Én vagyok az, teljes telefonos valómban — válaszolta a jósnő.
- Többször kerestelek már!
- Akkor az lehetett, hogy nem akartam veled beszélni.
- Mivel voltál elfoglalva? - biggyesztette a száját Danii.
- Lazítottam, miután hónapokon keresztül csak a hűlt helyedet bámulhattuk Val Hallban, érted? Na jó, ennyi elég! Hogy van a vámpírod? Túl forró a szerelme? Én kihasználnám, az biztos!
-  Haha — nyögte Danii. Nix ma nagyon vicces hangulatban volt, ami viszont sajnos azt is jelentette, hogy feledékeny. Tudod, hogy miért csak a hűlt helyemet nézhettétek. El kellett jönnöm.
-  Tényleg tudom? Asszem, elfelejtettem. Jobb, ha ezután nem mondom azt senkinek, hogy Danii eltűnt. És nem célozgatok arra, hogy egy bizonyos pokolbéli fajzat ennek az oka.
Danii felsóhajtott. Nixnek sokszor nagy hasznát lehet venni, ám ugyanakkor szörnyen fárasztó is tud lenni.
-  Mi ez a zaj a háttérben?
-  A szobád. Senki nem tudja, hogy kell kikapcsolni a fagyasztót.
Danii nagyot nyelt.
-  Miért akarjátok kikapcsolni a fagyasztómat?
Az a sok jég!
-  Talán, mert a fitneszgépeknek és az almosdoboznak kell a hely.
-  Úgy csinálsz, mintha soha nem mennék már vissza.
-  Miért, visszajössz? - kérdezte Nix.
-  Te jobban tudod, te vagy a jósnő — mondta Danii, de egyáltalán nem hangzott már magabiztosnak. Nix telefonján a hívásvárakoztatás egyfolytában csipogott.
-  Ki próbál hívni ilyen kitartóan?
-  Nem egyvalaki, hanem többen. Mindenki szegény kis Nixie-t akarja - mondta Danii nővére kicsit fáradt hangon. - Várj, blokkolom őket. Így, ni. Ha már a hívásokról beszélünk, Harmat említette, hogy több alkalommal keresett téged.
Danii olyankor nem vette fel a telefont.
-  Nézd, pontosan tudom, mit akart volna mondani: hogy úgysem tudom megakadályozni, hogy Murdoch megcsaljon, és hosszú távon nem fog működni a kapcsolatunk.
A feszültség csak nő, az idő meg telik.
Nix nem is próbált vitatkozni vele, esetleg megnyugtatni Daniit. Csak hümmögésre futotta tőle.
- Különben hogy van Harmat? - kérdezte a lány.
- Még sokkal elviselhetetlenebbül szívdöglesztő. Süt róla, hogy imádják - válaszolta Nix. - A házasság jót tesz neki.
Azt akarom, hogy engem is imádjanak. Ölnék is ezért. Ehelyett azonban egyre tarthatatlanabb helyzetben vergődött, a szemellenzőit le nem vette volna, miközben közös életét építgette Murdochkal. Légvárat építek, és azt is egy puskaporos hordó tetején. Ráadásul Murdoch soha nem hozta szóba a házasságot.
- Ne feledkezzünk meg a vadóc Kaderinről sem - folytatta Nix. - Sebastian hatására érzelmektől csöpögő kis Kaddy lett belőle. Szóval Harmat és Kaderin mindketten szégyentelen szajhák, akik vámpírokkal kavarnak. Pont úgy, mint te, Danii! Nyíltan hencegnek a harapásaikkal, és azt mesélik, hogy olyan érzés, mint az orgazmus.
- Orgazmus? — Nagyszerű, gondolta Danii, újabb dolog, amiről csak ábrándozhat Murdoch kapcsán. — Tehát, ööö... szeretik?
- Tudom, elképesztő, mi? Az egész Val Hall ki van akadva tőlük. Bár az igaz, hogy amikor Sebastian megnyerte Thrane Kulcsát, akkor Kaderin két nővérét áthozta a jövőbe, és megmentette Kaderint is.
Nikolai pedig kész lett volna feláldozni az életét Harmatért. Nem mintha ez szükséges lett volna. Mindenesetre a Valkűrök egy része most már nem akarja feltétlenül legyilkolni a két fivért. "

Külön örültem Nixnek, mert az egyik kedvenc szereplőm. Ha ő megjelenik biztos a nevetés. De az egész történetben sok olyan rész van, amin felnevettem. Az zavart csak egy kicsit, hogy hamar rá lehet jönni, mi annak a kulcsa, hogy egymáshoz érhessenek. Ezt elhúzta Cole a végéig és néha unatkoztam, mikor azon tipródtak, vajon mit tegyenek. Ezektől eltekintve nagyon is szerettem, és örülök neki, hogy nem hagytam ki. Bátran ajánlom a sorozat rajongóinak!

Borító: 4/5 egész jó, de nem lett kedvenc

Történet: 4.5/5 (csak ez a novella a könyvből) Fél pontot azért vontam le, mert mint írtam ez a tipródás a megoldáson zavart, és hamar rá is lehet jönni mi a kulcs az érintéshez.



A könyvet megrendelheted a kiadótól kedvezményesen.

Gena Showalter novellájáról egy következő bejegyzésben olvashattok.


2014. január 16., csütörtök

Jaci Burton - A tökéletes játék (Play by Play sorozat 1)



 Mick Riley, a profi futballista és nagyvilági életmódja a legutolsó dolog, amire Tara Lincoln partiszervezőnek szüksége van, annak ellenére, hogy a férfi forró és szenvedélyes egyéjszakás kalandjuk során már bebizonyította, nem csupán a pályán állja meg a helyét.
Tarát egy korábbi szerelmi csalódása olyan mélyen megsebezte, hogy többször nem akarja kitenni magát hasonló fájdalomnak.
Ám Mick a fejébe vette, hogy legyőzi a lány ellenállását és ebben semmi sem állíthatja meg. Tökéletes játékot eszel ki, hogy elnyerje Tara szerelmét.

Mivel úgy kaptam kölcsön a könyvet, igyekeznem kellett az olvasással, de nem is volt gond, mert nem egy nehéz olvasmány, semmilyen szempontból.



Mick Riley egy körülrajongott futballcsillag, aki már unja a folytonos partikra járást, üres mosolygást a kameráknak és a sok szép nőt, akiknek csak a karrierjük és a fogyókúra a fontos. 30 éves korára úgy érzi valami hiányzik az életéből. Persze a focit még mindig szereti és ameddig tudja folytatja is a játékot, de mégis érzi, valami többre is vágyik. Egy szép napon egy csinos nő az öltözőhöz téved, mikor az irodákat keresi. Ahogy Mick meglátja felkelti az érdeklődését. Pedig nem is az esete a nő, mégis van benne valami, ami vonzza. Útbaigazítja, de még csak be sem mutatkoznak egymásnak. Mick eléggé csalódott, mert jó lett volna megismerkedni a nővel. A szerencse viszont mellette áll, mert a következő partin megpillantja. Kiderül, a nő nem más, mint a partiszervező Tara Lincoln.

"Csak egy hideg zuhanyt szere-tett volna, aztán hazamenni, és rendelni egy pizzát. Ehelyett szmokingban és ötvendolláros mosollyal az arcán kell megjelennie, hogy egy bálteremben töltse az est hátralévő részét a csapat többi tagjával, a San Francisco Sabersszel, a Nemzeti Futball Ligából. Ott lesznek a fotósok, a tévékamerák, és valószínűleg egy szekérderék nő is, akik majd mind rajta akarnak csüngeni.
Évekkel ezelőtt még ez lett volna neki az est fénypontja.
De már nem.
Mikor lett elege ebből az egészből? A fenébe is, mikor öregedett meg?"

Tarának nem sok jót tartogatott eddig az élet. A gyerekkora szörnyű volt és most is küzd még a múlt démonaival. Igyekszik felvirágoztatni vállalkozását és ettől a partitól sokat vár, mert ha jól sikerül van esély rá, hogy visszahívják és ajánlják másoknak is. Találkozásának a híres focistával nem is tulajdonít nagy jelentőséget. Természetesen rögtön megtetszik neki a férfi, kinek ne tetszene. Magas, izmos, és nagyon jóképű, a nők kedvence. Éppen ezért Tara nem is érti, hogy a férfi miért megy oda hozzá a partin, miért vele akar táncolni és nem a sok híres és gyönyörű nő egyikével. A figyelem nagyon jól esik neki, hagyja is magát elcsábítani és az este végén Mick hotelszobájában köt ki.

"A nő persze szép volt, de nem a férfi által megszokott értelemben. Nem volt agyonsminkelve, szóval a szépsége természetes volt. Nem az a fajta volt, mint akikre általában hajtott. És talán épp ez tetszett benne neki."

Mick egy csodálatos éjszaka után egyedül ébred a szobájában és ez meglepetésként éri, hiszen általában a nők ráakaszkodtak és úgy kellett neki menekülnie. Erre most? Tara itt hagyta és még csak a számát sem adja meg. És a fenébe is, ez tetszik neki! Kideríti Tara irodájának címét és úgy dönt személyesen keresi fel.



"Általában nem izgatta magát a nők miatt, rendszerint ő tette ki a szűrüket, nem ők hagyták ott. Mindennél jobban utálta, ha egy nő reggelig maradt, és a következő napra is igényt tartott. Mick nem szerette a másnapokat, nem szerette a második éjszakákat, nőknek sosem hagyott második esélyt.
De Tarával másképp állt a dolog. Pokolian csalódott volt, hogy reggel egyedül ébredt."

Tara igazán meglepődik mikor Mick beállít hozzá és arra kéri találkozzanak még. Hiszen ő nem akar kapcsolatot. Több okból sem. A férfi mégis elcsábítja és hamar rá kell jönnie, hogy nincs menekvés, azon kapja magát, hogy a férfi megértőbb és sokkal jobb társaság, mint valaha is gondolta volna. Elkerülhetetlen, hogy együtt legyenek. De mindkettejüknek van egy titka. Taráé hamar kiderül és nem is okoz akkora gondot, de Mick sokáig titkolózik, mert nem akarja elveszíteni a lányt. Ráadásul Mick ügynökének nem tetszik a kapcsolat és szét akarja választani őket, hiszen Tara nem híres, így semmi haszna nincs, csak elfecséreli Mick idejét.

"Rendben, Elizabeth. Most, hogy ide kijöttünk, már elmondhatod: mi van Mickkel?
- Szeretném jobban hasznosítani Mick szabadidejét.
- Ez meg mit jelentsen?
- Járjon jótékonysági és más nyilvános eseményekre, filmbemutatókra, galériamegnyitókra, bárhova, ahol lefotózhatják. Az kéne neki is, a csapatnak is.
- És azt gondolod, hogy a kapcsolatunk ennek útjában áll.
- Örülök, hogy tudsz az én fejemmel is gondolkozni.
- Ez nem jelenti azt, hogy egyet is értek veled, Elizabeth. Csak azt, hogy átlátom a szempontjaidat. Biztos vagyok abban, hogy Mick el tudja dönteni, mit akar."

Ármánykodás, sértődés, bizonytalanság... ezek jellemzik a folytatást, de végül is a szerelem mindent legyőz, nem igaz?



Véleményem: 

Jót és rosszat is mondtak erre a könyvre, de én úgy voltam vele inkább elolvasom és majd eldöntöm én magam, hogy tetszik e vagy sem. Őszintén szólva rosszabbra számítottam. Talán a sok ilyen jellegű könyv miatt kezdem unni már ezeket. Itt legalább Mick jó karakter, még én is megszerettem, pedig én aztán nagyon kritikus tudok lenni a főszereplő pasikkal. Nagyon lehet érezni, hogy nő írta, mert Mick pont olyan lett, akire a nők többsége vágyik, valamint Tara sem az a cicababa, hanem egy átlagos nő. Nekem személy szerint ezzel nem volt gondom. Sőt, talán pont ezért tetszett. 

Tudtam, hogy ez is egy romantikus-erotikus kötet, de nekem az erotikus részek nem tetszettek. Annyira unom már ezeket a szexsablonokat. A csúnya beszédet, meg persze mindig együtt élveznek el és elmaradhatatlan ez Élvezz el nekem mondat is. Jaaaaj, ezektől már annyira ki vagyok! Most komolyan. A valóságban ez nem így zajlik. Vagy lehet, hogy éppen ezért írják így, mert erre csak vágynak? Nem tudom, de engem idegesít.

Maga sztori elég sablonos, de könnyen olvasható és azért szórakoztató is. Nincs túlbonyolítva és a végeredményt borítékolni lehet, de ezt elég sok történetről el lehet mondani, mégis szeretjük őket. Hát én is valahogy így vagyok ezzel. Nem volt olyan nagy szám, de azért tetszett. Ha nincsen ez a sok szex, vagy ha mégis, de nem így van megírva, akkor sokkal jobb lett volna.

Karakterekkel nem volt gondom, szerethetőek, Mick szülei főleg belopták magukat a szívembe, de Liz is érdekes karakter, a következő részben pedig ő és Mick testvére, Gavin a főszereplők. Mert bizony ez a könyv is egy sorozat első része. Amerikában már a 7. rész fog megjelenni februárban. Ha itt is kiadják a folytatást, akkor biztosan el fogom olvasni, sőt ha esetleg mégsem, akkor elolvasom majd angolul is, mert nagyon kíváncsi vagyok mit tartogat az írónő Lizéknek.

Borító: 3/5 - valahogy nem fogott meg. sokak szerint jó a pasi, de nekem annyira nem tetszik.

Történet: 3,5/5 - néha voltak értelmetlen mondatok és a szexjelenetek sem tetszettek, ezért lett ennyi, de ezektől eltekintve jó volt és ha valakit ezek nem zavarnak, akkor még kedvenc is lehet, szóval ajánlom.


Ha érdekel itt bele is olvashatsz és természetesen kedvezményesen meg is rendelheted.




2014. január 7., kedd

Az Éhezők Viadala filmes termékek és rajongói alkotások


Mint ígértem, itt az első játékhoz kapcsolódó extrás bejegyzés. Most a filmekhez kapcsolódó termékekek válogattam össze, ami hivatalos és olyat is, ami rajongói alkotás. Szerintem jöjjenek is a képek:


Futótűz inspirálta ékszertartó doboz (szerintem nagyon szép!)



Hunger Games zsebóra


Hunger Games gyűrű


 fülbevaló válogatás


District 12 kulcstartó


  


 
 körmök :)

    


 
 pólók



órák






bögrék




2014. január 6., hétfő

Eladó könyvek


Szeretnék megválni néhány könyvemtől. Ha valakit érdekel valamelyik keressen meg, akár itt vagy Facebookon, esetleg Molyon. Személyesen csak Komáromban tudom őket átadni, vagy előre utalás után ajánlott levélként (ha több könyvet vennél, akkor csomagként olcsóbb) postázom. Képet is tudok küldeni róluk ha kell.
Íme a lista:



- Gena Showalter. Éjsötét csók 1000ft (új)
- Karen Chance: Árnyak vonzásában 1000ft (1x olvasott)
- P. C. Cast: A vad 900ft (új)
- Melissa De La Cruz: Álarcban 900ft (új)
- Orosz Dénes: Poligamy 600ft (új)
- Kovács Zoltánné: HIV+Bosszú igaz történet 600ft (új)
- Hill Ferenc: Fallosz monológok 500ft (1x olvasott)
- Janny Wurts: A száműzött herceg első és második kötet, 600ft/darab vagy egyben 1000ft (újak)
- Juliet E. Mckenna: Küzdelmes hűség 1000ft (új)
- John Freely: A szultánok magánélete 1000ft (új)
- Victoria Holt: Az Oroszlánszívű 900ft (új)
- Victoria Holt: A sasfiókok lázadása 900ft (új)

Kiera Cass - A Párválasztó sorozat hírek - infók frissítve




UPDATE április!!!
A kiadó a Párválasztó 3. részét magyarul május közepére ígéri, a címe pedig The One-Az igazi lesz.
UPDATE
Nos, írtam újra a kiadónak és ezt a választ kaptam:
"A The Selection Stories sorsa még bizonytalan, gondolkodunk rajta. Az utolsó rész magyar címe még nincs meg, de késő tavasszal-kora nyáron biztosan jön."

Szóval, ha a novellák külön nem, de talán a The Selection Stories megjelenhet. Ennek nagyon örülök. :) Remélem látni fogják mennyien szeretjük a sorozatot és szerintem sokan nagyon örülnénk, ha itthon is olvashatnánk az extrákat.

Az egyiket már olvastam angolul, de azért nem ugyan az, mintha az anyanyelveden olvasnád. Nemsokára jön az első két könyvről vélemény és a novelláról is, plusz ahhoz hozok pici idézeteket, amiket le is fordítottam, hátha valakit érdekelni fog. Ráadásul februárban jön a The Selection Stories, amiben a következők várhatók:

- The Prince novella, de nem a régi, hanem egy kibővített változat
- The Guard novella
- a kiválasztott lányok teljes listája
- a kasztok leírása
- Kieráról némi információ
- A Párválasztó zenei listája
- Az Elit zenei listája
- America, Maxon és Aspen családfája, bónusz ismertetésekkel
- és az utolsó rész első 3 fejezete


Májusban pedig ha minden jól megy, jön az utolsó rész, persze csak külföldön. Azért remélem nálunk sem kell nagyon sokat várni rá. Valószínűleg megveszem az angol változatot, mert nem fogom tudni kivárni az itteni megjelenést. A borító pedig szokás szerint csodaszép.


2014. január 3., péntek

Újévköszöntő nyereményjáték!


Január van, így szeretnélek titeket egy kis újévköszöntő játékra invitálni. Múlt hónapban lehetett szavazni mit szeretnétek nyerni és a legtöbb szavazatot a nyaklánc kapta, így őt lehet majd megnyerni:




A játék mától egészen február 15. 23 óráig tart. Sorsolás február 16-án! Addig el fogok rejteni egy kis képet valamelyik bejegyzésben, ami az éhezők viadalához kapcsolódik. Ez megtörténhet akár minden nap is, vagy csak egy héten egyszer, ezt nem árulom el. Neked az a dolgod. hogy ezeket megtaláld és elküldd nekem a bejegyzés címét, hogy ki szerepel a képen és az aznapi dátumot e-mailen esetleg a Facebookon, kinek melyik felel meg inkább. Mail címem: emyonkuckoja@gmail.com. Küldheted akkor is, mikor megtalálod, de egyben a játék utolsó napján is. Viszont minden kép csak 3 napig lesz fent! A Facebookon mindig ki fogom írni, ha felkerül egy új kép. A játék végén sorsolni fogok a Random.org segítségével. A listában annyiszor lesz a neved, ahány képet megtaláltál, tehát minél több megvan, annál nagyobb az esélyed.

példa:
holnap mondjuk elrejtek egy képet a Színjáték bejegyzésben, akkor neked ezt kell küldened: január 4- Katniss képe Cora Carmack Színjáték

Remélem mindent érthetően írtam le, ha esetleg mégsem akkor kérdezzetek. Ami biztos, hogy minimum 15 kép el lesz rejtve. Régi és új bejegyzések is játszanak. Annyit még elárulok, hogy ma már el is rejtettem valahova egy képet. Tehát keresésre fel! :)


2014. január 1., szerda

Új év és 2013 összefoglaló


2013 számokban:

226 olvasás
85000 oldal
0 félbe hagyott
13 angol olvasás
97 könyvet szereztem be
4 kihívást indítottam a Molyon
187 Molyos kihívást teljesítettem
10 könyvről írtam véleményt a blogon
2550 oldalmegjelenítés kb.  két hónap alatt
820 ember olvasta a legnépszerűbb bejegyzést


Úgy gondolom ezek egész jó adatok, de persze 2014-ben még több könyvet szeretnék elolvasni és beszerezni. Valamint sok könyvről írni és jó pár játékot indítani itt a blogon.

Remélem a 2013-as év Nektek is jól telt, de azt kívánom 2014 hozza el mindenkinek a legjobbakat. Álmaitok, vágyaitok teljesüljenek, legyetek egészségesek és olvassatok sok jó könyvet!
B.U.É.K. mindenkinek!