A hasonszőrű csudabogár-tinikkel töltött első nap végére Sophie szép kis listával dicsekedhet: három erős, szupermodell-kinézetű ellenség, egy szívdöglesztő boszorkánymester iránt érzett bimbózó szerelem, egy ijesztően követő kísértet, és egy szobatárs, akiről kiderül, hogy a suli leggyűlöltebb diákja, és ráadásul vámpír. De a legrosszabb akkor jön, amikor Sophie rádöbben, hogy egy titokzatos ragadozó támadja meg a diákokat, és egyetlen barátja az elsőszámú gyanúsított.
Egyre több lesz a vérfagyasztó rejtély, és Sophie kénytelen felkészülni a legnagyobb fenyegetésre: egy ősi, titkos társaság egyetlen célja, hogy elpusztítsa a Prodigiumokat – de különösen őt.
Mindenkinek vannak elvárásai. Én minden könyvet úgy kezdek el, hogy bizonyos dolgokat elvárok, vagy ha úgy tetszik megkövetelek a könyvektől. A Hex Hallnál a borító volt az, ami először felkeltette a figyelmem, utána elolvastam a fülszöveget és azonnal tudtam, hogy kell nekem. Végig úgy gondoltam van bene potenciál és amit ígér, azt vissza is adja. És hogy jó volt-e a megérzésem? Megtudod a következő kis írásból.
Sophie Mercer nem egy átlagos tinédzser. Bár édesanyja ember, apjától különleges képességeket örökölt, tud varázsolni. Ezt mint tudjuk nem verheti nagy dobra, hiszen az emberek nem tudhatnak a boszorkányok létezéséről. Sajnos azonban Sophie nagyon nehezen tudja visszafogni magát, ha varázslásról van szó. Eddig 19 államban laktak, mert sokszor balul sülnek el ezek a varázslatok. Így történt ez legutóbb is, mikor egy diáktársa szerelmi életén akart segíteni.
"A Tanács öreg fószerek gyülekezete volt, akik a prodigium tagjai számára alkották a törvényeket.
Most szóljatok hozzá, egy tanács, ami Tanácsnak hívja magát! Hát nem eredeti?"
Apja, aki a prodigium Tanács tagja elküldi a lányt egy titkos iskolába, ahol a hozzá hasonló gyerekekkel foglalkoznak. Persze Sophie ennek egyáltalán nem örül, de nincs választása. A Tanács arra ítéli, hogy a Hekaté Hall (Hex Hall) tanulója legyen 18 éves koráig. Természetesen hozza a formáját és már első nap kellően bemutatkozik, mikor összeakad egy vérfarkassal.
"A Hekaté Hallt olyan alakváltó, boszorkány és tündér gyermekek védelmére és oktatására hozták létre, akiknek gondot okoz képességeik elrejtése, és ennélfogva az egész prodigium-társadalomra nézve veszélyt jelentenek."
"– Archernek hívnak?- emeltem fel a szemöldököm. A varázserőmet elvehették, de a szarkazmusomtól nem foszthattak meg. – Talán Newport vagy Vanderbilt a családneved? Első- vagy másodszülött vagy? Nemesi kutyabőr lóg a falatokon?
Reméltem, hogy a lelkébe gázolok, vagy minimum sikerül feldühítenem, de csak mosolygott.
– Archer Crossnak hívnak, és én vagyok az első ezen a néven. De mi a helyzet veled? – sandított rám. – Nézzük csak… barna haj, szeplők, egyszerű, hétköznapi külső… Allie-nek hívnak, esetleg Lacie-nek? Biztos valami cuki, ie-re végződő neved van.
(…)
Jóanyám persze éppen ezt a pillanatot választotta ki arra, hogy befejezze Justin szüleivel a társalgást, és felkiáltson:
– Mindjárt megyek, Sophie!"
Az iskola nem tartogat sok jót Sophie számára, nem sikerül igazi barátokat szereznie, bár szobatársával jóban lesznek. Jenna a suli egyetlen vámpír diákja, akit ráadásul hamar meg is vádolnak, mikor rossz dolgok történnek az intézményben. Néha Sophie már azt sem tudja eldönteni kinek higgyen, igyekszik reálisan nézni a dolgokat, pedig szinte minden Jenna ellen szól. Mi olvasók azonban tudjuk, hogy nem minden az, aminek látszik, ez erre a történetre különösen igaz. Vajon ki a gonosz és ki az ártatlan?
"– Archer nem cuki – javított ki. – A kiskutyák cukik meg a kisbabák. Vagy például én is cuki vagyok. Archer Cross szívdöglesztő és elképesztően szexi. Úgy mondom ezt, hogy nem is a fiúkra bukom.
Oké, tehát Jenna nem fog lebeszélni a nyomulásról.
– Szerintem szenyó – mutattam rá. – Emlékszel a ma délelőtti vérfarkas epizódra?
– Igen – mondta fanyarul Jenna. – Megmentett egy vérfarkastól a rohadék.
Felnyögtem:
– Te nem akarsz nekem segíteni.
– Bocs."
Tetszettek benne az utalások, pl. megemlíti Jane Austent, Lord Byront, Britney Spearst...
"- Minden boszorkány eljegyzi magát egy általa ismert boszorkánymesterrel a tizenharmadik születésnapján. Egy évvel azután, hogy birtokába került az ereje.
(...)
... elég érdekes belegondolni. Tiszta... Jane Austen."
Mit is vártam én ettől a könyvtől? Könnyed kis szórakozást. Nos, ezt maradéktalanul meg is kaptam, de egy idő után bebizonyosodott, hogy valami egészen más, egy sokkal sötétebb történet bontakozik ki, mint amire számítottam. Ami sokkal jobb, mint azt a fülszöveg alapján gondoltam. Sophie igazán eltalált karakter, hétköznapiak és nem mellesleg hihetőek a reakciói, az érzései. Legainkább mégis azt emelném ki, hogy az általam mostanában olvasott könyvek közül ő volt a legjobb narrátor: igazán vicces, szarkasztikus és okos. Felüdülés volt olvasni.
Ami egy picit zavart olvasás közben, hogy előfordult, hogy úgy éreztem ezt már olvastam valahol. Nem mondhatnám, hogy az írónő előállt valami eget rengető új ötlettel, igazából néhol inkább olyan, mintha a Harry Potter és a Vámpírakadémia lennének összegyúrva.
Borító: 5/5 imádom!
Történet: 5/5 a hibái ellenére is kedvenc lett, szóval nem meglepő, csakis 5 pont lehet :)
